Nemzeti Együttműködési Alap támogatásából valósult meg.
Az idei évben ez a kirándulás volt az első olyan program, amelyet a járványügyi helyzet kedvező alakulása miatt meg tudtunk szervezni.
Pedig nem volt egyszerű... A 2020 -as évre nyert NEA pályázati forrásokat a kialakult járványhelyzet miatt nem sikerült a pályázati időszakban elkölteni, de hála a döntéshozóknak a pályázati időszakot kitolták ez év szeptember 31.-ig, így az elnyert támogatást fel tudjuk használni. Így adódott a lehetőség, hogy szervezzünk valamit.... Szándékosan írom a valami szót. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű: A szervezés időpontjában még nem lehetett tudni, hogy a járványügyi enyhítések mit fognak megengedni a kirándulás időponjában, pontosabban, hogy mit csinálhat oltott, oltatlan..
Ezeknek az előzményeknek hatására döntött úgy a vezetőség, hogy olyan programot kell szerveznünk, amelyen részt vehet mindenki, hiszen nekünk elsősorban az a fontos, hogy közösség legyünk. Így merült fel Pannonhalma és Csesznek, mint lehetséges úticélok, hiszen az apátság és környéke, valamint Cseszneken a Vár, és a méltán híres, és gyönyörű Ördög árok mindenki számára tud maradandó élményt okozni. Hogy kinek mit jelentett a maradandó élmény? Mindenkinek: mást és mást, kinek jót, kinek rosszabbat, de a fáradalmakat kipihenve biztos vagyok abban, hogy mindenki jó szívvel fog erre a napra visszagondolni.
A kiránduláson készült fényképek a galériában megtekinthetőek.
Simon László
Elnök.